A karácsonyfa története

A karácsonyfa-állítás első írásos emléke a 17. századból maradt fent Elzászban. Az új szokás elsősorban a protestánsok körben terjedt német nyelvterületen, hazánkba szintén a németek révén érkezett meg. Az új keletű divat annyira népszerű volt az arisztokrácia és a polgárság körében, hogy a zsidó vallásúak is átvették a szokást. A városokban elterjedt faállítás fokozatosan kiszorította betlehemezést, míg a falvakban ez a folyamat csak később, a 20. században játszódott le.

Napjainkban szinte kötelező érvényű a karácsonyfát állítani, míg a karácsonyfa története, díszítése korábban a fát vagy állították vagy függesztették, leggyakrabban a mestergerendára. Szegényebb házakban, ahol nem telt karácsonyfára a fát ágakkal vagy gúla alakban kivágott favázzal helyettesítették, de akad ennél extrémebb példa is: Szegváron sodrófát kötöttek a mestergerendára, amire gyümölcsöt és süteményt kötöttek. A piramis alakú faváz nemcsak Magyarországon volt ismert, az évről évre újból elővehető fa egész Európában elterjedt volt. A karácsonyfa és a faváz mai értelemben vett feldíszítésére a társadalom többségének nem volt módja, ezért mézeskaláccsal, dióval, színes papírral, zsírral fényesített almával, felfűzött pattogatott kukoricával ékesítették a fát.

A 19. században csak a gyermekek kaptak ajándékot, amelyet gyakran nem a fa alá tettek, hanem a fára akasztottak a többi dísz mellé. A magyarság körében a századfordulón kezdett szokássá válni, hogy a felnőttek is megajándékozzák egymást. A falvak ellenállóbbak voltak a szokással szemben, néhány településen csak az 1960-as években jelent meg a felnőttekre kiterjedő ajándékozás, ami napjainkra a karácsony kötelező elemévé vált.