Három fenyőfa állt egy dombtetőn.
A legnagyobbik fa szép és egyenes volt, erős, messze nyúló ágai voltak. A kisebbik fenyő volt nem olyan terebélyes, de napról napra fejlődött és növekedett. A harmadik fenyő azonban igazán nagyon kicsi volt, vékony törzsű és egészen alacsony.
- Bárcsak olyan nagy és erős lennék, mint a Legnagyobb fenyő. - sóhajtotta ez a kicsike fa.
Nagyon hideg tél volt ebben az esztendőben. A földet belepte a hó. Karácsony közeledett.
- Bárcsak eljönne értem Télapó, és elvinne karácsonyfának ! - sóhajtott a Legnagyobb fenyő.
- Bárcsak engem vinne ! - mondta a Kisebbik fenyő.
- Bárcsak engem választana ! - kívánta a Harmadik Fácska.
Egy napon fázós kismadár jött szökdécselve feléjük. Megsérült a szárnya, s ezért nem tudott repülni.
- Kérlek Legnagyobb fenyő, itt maradhatnék az ágaid közt ? - szólította meg félénken a kismadár a fát.
- Nem lehet ! - mondta a Legnagyobb fenyő- Nem használhatok madarakat az ágaim közt, mert éppen karácsonyfának készülök.
- Pedig úgy fázom - panaszolta a kismadár, a Legnagyobb fenyő azonban nem is válaszolt.
Így hát a törött szárnyú kismadár odább ugrált a Kisebbik fenyőhöz.
- Kedves Kisebbik fenyő megengednéd, hogy itt maradjak az ágaid között ? - kérdezte.
- Nem ! - felelte a Kisebbik fenyő. - Nem ringathatok semmiféle madarat az ágaim között, mert hátha éppen most vinne el valaki karácsonyfának.
Ekkor szegény didergő kismadár tovább ugrált a Harmadik Fácskához.
- Drága kicsi fenyő, itt maradhatnék az ágaid között ? - kérdezte.
- Hogyne maradhatnál kismadár - felelte a Harmadik Fácska. - Búj csak egészen hozzám. Majd megmelegítelek, amennyire csak tőlem telik.
A kismadár felugrott a Harmadik Fácska ágai közé, ott nyomban el is aludt. Hosszú idő múlva a Harmadik Fácska édes, halk csengettyűszót hallott. A hangok egyre közeledtek, már egészen ott hallatszottak a dombon. Elhagyták a Legnagyobb fenyőt, elhaladtak a Kisebbik fenyő előtt is, de amikor a Harmadik Fácska elé értek, elhallgattak.
Mind a három fácska látta az apró csengettyűket. Egy rénszarvas húzta szép, kicsi szánkón csüngtek, amelyből most kiszállott az utasa.
- Télapó vagyok- mondta - Karácsonyfát keresek egy nagyon kedves kicsi gyermek számára...
- Vigyél engem ! - kiáltotta a Legnagyobb fenyő.
- Engem vígy ! - ágaskodott a Kisebbik fenyő.
A Harmadik Fácska azonban meg sem szólalt.
- Te nem szeretnél eljönni ? - kérdezte tőle a Télapó.
- Dehogynem ! Nagyon szeretnék - felelte a Harmadik Fácska - De hát itt kell maradnom , hogy vigyázzak erre a beteg kismadárra. Éppen elaludt.
- Kicsike fa - mondta a Télapó - te vagy a legszebb fácska a világon ! Téged viszlek magammal.
Azzal gyöngéden kiemelte őt a földből, olyan óvatosan, hogy az ágai közt megbúvó kismadár fel sem ébredt. Aztán szánkójába állította a csöpp fenyőt a kismadárkával együtt, majd maga is beült mögéjük. És a kicsi szánkó ezüstös csengettyűszóval tovasuhant velük a karácsonyi havon...
( Régi angol mese nyomán fordította : B. Radó Lili )
2010. december 6., hétfő
Karácsonyi gyertyák, adventi koszorúk
Karácsonyi gyertya készítése decoupage technikával - katt ide
A hagyomány szerint három darab lila és egy rózsaszín gyertyát kéne elhelyezni a koszorún. A lila szín a keresztény hagyományban a bűnbánat színe, amit a nagyböjt folyamán szintén előszeretettel alkalmaz több felekezet is. Az advent során ugyanis ugyanúgy önmegtartóztatással, bűnbánattal készülnek a keresztények a közelgő karácsonyra, mint tavasszal húsvét előtt. A négy vasárnapból a harmadik azonban kis szünetet jelent az önsanyargatás közepette, ekkor a küszöbön álló ünnep fölött érzett öröm kerül előtérbe. Ezt fejezi ki a rózsaszín gyertya.
Mindebből következik, hogy ha valaki komolyan gondolja, akkor a gyújtási sorrend sem szabadon választott, hanem az első két vasárnapon lilákat kell meggyújtani, a harmadikon a rózsaszínt, és a karácsony előtti utolsó vasárnapé a maradék lila gyertya. Ez persze azt eredményezi, hogy az egyik gyertya már szinte elfogy, amikor a másikat még meg se gyújtottuk, tehát a képen látható helyzet annál nem fordulhat elő, aki a szabályok szerint éget. A hetente növekvő fény mindenesetre az ünnep egyre közelibb érkezését hivatott jelképezni.
A gyertyákat manapság gyakran egymás mellé gyűjtik vagy párba állítják a készítők, vagy esetleg több gyertyát alkalmaznak.
Némileg meglepő módon ezek közül az első egyáltalán nem "bűn", mivel a gyertyák elhelyezésének nincs különleges jelentősége, sőt, a négyes szám sem feltétlenül követelmény, hiszen anno gyakran készítettek olyan koszorúkat, amelyeket az advent valamennyi napjára külön gyertyával szereltek fel.
Adventi koszorúk, kicsit másképp - katt ide
2010. december 5., vasárnap
Karácsonyi finomságok I.
Húsgombócleves
Hozzávalók:
A leveshez: 2-3 sárgarépa, 1-2 petrezselyem, 1 pasztinák, 1 kis fej hagyma, 2-3 közepes gerezd fokhagyma, 1 tk. ételízesítő, csipetnyi őrölt bors, só.
A gombócokhoz: 20 dkg darált hús, 1 tojás, 2 ek. zsemlyemorzsa, 1 tk. reszelt hagyma, 1 gerezd fokhagyma, só, bors, kk.-nyi ételízesítő, 1 kk. pirospaprika.
A zöldségeket a hagyma kivételével felkarikázom, a fokhagymát alaposan elkaparom. A fazék aljára kevéske olajat öntök és kissé megpirítom benne a zöldségeket és a fokhagymát. Megszórom az ételízesítővel, kevés vizet öntök rá, dinsztelem, majd beleengedem a többi fűszert és a hagymát. Pár percig dinsztelem, majd felöntöm 1,5- 2 l vízzel.
Ha a zöldségek már majdnem megpuhultak, a gombócok alkatrészeit alaposan összekeverem, majd a mogyorónyi gombócokat belerakom a levesbe. Megszórom apróra vágott petrezselyemzölddel és készre főzöm.
Megjegyzés: Ezt a levest az utóbbi időkben kizárólag pulykanyakból főzöm. Veszek 2-3 szép, húsos pulykanyakat, ez kb. 1.5 kiló. Rengeteg hús van rajta, ebből lefaragok 30-40 dekányit, ledarálom, és kissé túlfűszerezve ebből készülnek a gombócok. A megmaradt nyakakból ételízesítővel, szemes borssal és lestyánnal, alaplét főzök. Ezzel az alaplével engedem fel a ledinsztelt zöldségeket. A léből 2-3 decit megtartok, mert ebből meg fokhagymamártás lesz! Elvégre, mint már említettem, a csontokon rengeteg hús van! Jó tudni, hogy a nyakak főzési ideje 3-4 óra! Az alaplét már előző nap el lehet készíteni!
Sonkás pulykamell
Egy szép pulykamell bőrét óvatosan lefejtjük, de húsát a csonton hagyva, a mellcsontra merőlegesen, ujjnyi széles közökben a csontig bevágjuk.
Ezekbe a résekbe egy-egy vékony szelet főtt füstölt tarját, mellé vékony almaszeleteket fektetünk, a húst kívülről, a csont felőli részen is megsózzuk, és a bőrt visszafektetve, az egészet átkötjük, nehogy sütés közben szétnyíljon. kívülről bevajazzuk a pulykamellet, és 5 deka vajon, kevés vízzel puhára pároljuk. vagy az egészet alufóliába csomagoljuk, és a sütőben másfél óráig sütjük közepes tűznél.
Végül, ha fóliában készítettük, a fóliát szétnyitjuk, úgy pirítjuk meg, – ha pároltuk, tűzálló tálra fektetve, tetejét vajjal kenve sütjük ropogós pirosra.
Felszeletelve. de a húst a csontra visszarakva visszük asztalra. Almapüré és ropogós burgonya illik hozzá.
Vadas pulykacomb
2 evőkanál olajon kissé megpirítjuk a nagydarabokra vágott combot és hátat, majd kevés vörös bort vagy vizet öntve alá. egy kis fej vöröshagymával, egy gerezd fokhagymával, csipet kakukkfűvel, bazsalikommal, sóval, kevés Piros Arany krémmel, egy babérlevéllel, 4 szem borókabogyóval fűszerezzük.
Jó puhára poroljuk. elfőtt levét vörös borral vagy vízzel pótoljuk. Egy evőkanál olajban megpirítunk egy evőkanál cukrot, meghintjük egy csapott evőkanál liszttel, és egy pohár vörös borral felengedve addig forraljuk, míg a karamell fel nem oldódott.
A puha pulykacombot forró tálra szedjük, levét a karamellás rántással besűrítjük, ízlés szerint mustárral ízesítjük, és sűrűre forraljuk.
Tálalás előtt tejföllel gazdagítjuk. úgy öntjük a pecsenyére.
Mézes golyócskák
Ötven darab dió belét megdarálva egy citrom héját lereszelve, fél narancs levét, 3 evőkanál mézet, egy kávéskanál fahéjat és egy evőkanál rumot kavarjunk össze, tegyük a tűzhelyre, és folytonos kavarás mellett főzzük 20-30 percig.
Ekkor vegyük le és hagyjuk hűlni.
Ha már kihűlt, formáljunk belőle golyókat és hengergessük meg reszelt csokoládéban.
Hozzávalók:
A leveshez: 2-3 sárgarépa, 1-2 petrezselyem, 1 pasztinák, 1 kis fej hagyma, 2-3 közepes gerezd fokhagyma, 1 tk. ételízesítő, csipetnyi őrölt bors, só.
A gombócokhoz: 20 dkg darált hús, 1 tojás, 2 ek. zsemlyemorzsa, 1 tk. reszelt hagyma, 1 gerezd fokhagyma, só, bors, kk.-nyi ételízesítő, 1 kk. pirospaprika.
A zöldségeket a hagyma kivételével felkarikázom, a fokhagymát alaposan elkaparom. A fazék aljára kevéske olajat öntök és kissé megpirítom benne a zöldségeket és a fokhagymát. Megszórom az ételízesítővel, kevés vizet öntök rá, dinsztelem, majd beleengedem a többi fűszert és a hagymát. Pár percig dinsztelem, majd felöntöm 1,5- 2 l vízzel.
Ha a zöldségek már majdnem megpuhultak, a gombócok alkatrészeit alaposan összekeverem, majd a mogyorónyi gombócokat belerakom a levesbe. Megszórom apróra vágott petrezselyemzölddel és készre főzöm.
Megjegyzés: Ezt a levest az utóbbi időkben kizárólag pulykanyakból főzöm. Veszek 2-3 szép, húsos pulykanyakat, ez kb. 1.5 kiló. Rengeteg hús van rajta, ebből lefaragok 30-40 dekányit, ledarálom, és kissé túlfűszerezve ebből készülnek a gombócok. A megmaradt nyakakból ételízesítővel, szemes borssal és lestyánnal, alaplét főzök. Ezzel az alaplével engedem fel a ledinsztelt zöldségeket. A léből 2-3 decit megtartok, mert ebből meg fokhagymamártás lesz! Elvégre, mint már említettem, a csontokon rengeteg hús van! Jó tudni, hogy a nyakak főzési ideje 3-4 óra! Az alaplét már előző nap el lehet készíteni!
Sonkás pulykamell
Egy szép pulykamell bőrét óvatosan lefejtjük, de húsát a csonton hagyva, a mellcsontra merőlegesen, ujjnyi széles közökben a csontig bevágjuk.
Ezekbe a résekbe egy-egy vékony szelet főtt füstölt tarját, mellé vékony almaszeleteket fektetünk, a húst kívülről, a csont felőli részen is megsózzuk, és a bőrt visszafektetve, az egészet átkötjük, nehogy sütés közben szétnyíljon. kívülről bevajazzuk a pulykamellet, és 5 deka vajon, kevés vízzel puhára pároljuk. vagy az egészet alufóliába csomagoljuk, és a sütőben másfél óráig sütjük közepes tűznél.
Végül, ha fóliában készítettük, a fóliát szétnyitjuk, úgy pirítjuk meg, – ha pároltuk, tűzálló tálra fektetve, tetejét vajjal kenve sütjük ropogós pirosra.
Felszeletelve. de a húst a csontra visszarakva visszük asztalra. Almapüré és ropogós burgonya illik hozzá.
Vadas pulykacomb
2 evőkanál olajon kissé megpirítjuk a nagydarabokra vágott combot és hátat, majd kevés vörös bort vagy vizet öntve alá. egy kis fej vöröshagymával, egy gerezd fokhagymával, csipet kakukkfűvel, bazsalikommal, sóval, kevés Piros Arany krémmel, egy babérlevéllel, 4 szem borókabogyóval fűszerezzük.
Jó puhára poroljuk. elfőtt levét vörös borral vagy vízzel pótoljuk. Egy evőkanál olajban megpirítunk egy evőkanál cukrot, meghintjük egy csapott evőkanál liszttel, és egy pohár vörös borral felengedve addig forraljuk, míg a karamell fel nem oldódott.
A puha pulykacombot forró tálra szedjük, levét a karamellás rántással besűrítjük, ízlés szerint mustárral ízesítjük, és sűrűre forraljuk.
Tálalás előtt tejföllel gazdagítjuk. úgy öntjük a pecsenyére.
Mézes golyócskák
Ötven darab dió belét megdarálva egy citrom héját lereszelve, fél narancs levét, 3 evőkanál mézet, egy kávéskanál fahéjat és egy evőkanál rumot kavarjunk össze, tegyük a tűzhelyre, és folytonos kavarás mellett főzzük 20-30 percig.
Ekkor vegyük le és hagyjuk hűlni.
Ha már kihűlt, formáljunk belőle golyókat és hengergessük meg reszelt csokoládéban.
A természetes antibiotikumok V.
A természetes antibiotikumok hatása
Egy dolog azonban biztos: a szintetikus úton előállított antibiotikumok, ha megfelelően alkalmazzuk őket, rövid idő alatt megszüntetik az életveszélyes baktériumfertőzéseket a kórokozók megölésével vagy a szaporodásuk gátlásával. Ha megfelelő körültekintéssel alkalmazzuk őket, és igyekszünk elkerülni a rezisztencia kialakulását, akkor egy felelősségteljes orvos kezében nagyon jelentős gyógyszerei ezek az orvostudománynak.
Játsszunk el a következő gondolattal: tekintsük úgy, hogy a beteg felépülése egy út, amit végig kell járni. Erre különböző lehetőségek vannak. Az antibiotikum olyan, mint egy Porsche, amely 200 km/h-s sebességgel 6 perc alatt tesz meg 20 km-t. Fantasztikus! Csak az a baj, hogy a beteg ettől a sebességtől teljesen kikészül, és lehet, hogy mellékhatások is (pl. egy baleset) fellépnek. Sok millió elölt és még élő kórokozó s ezek méreganyagai hirtelen elöntik a szervezetet, mint a sportautó kipufogógáza a levegőt. Jaj szegény betegnek, aki azt hiszi, hogy célba ért, amikor egy újabb kórokozó, vagy éppen a közben rezisztenssé vált baktérium, gomba vagy vírus támadja meg. Az utazó ekkorra már any-nyira legyengült, hogy azonnal, vagy nem sokkal később még súlyosabban megbetegszik. A világ egyetlen szintetikus antibiotikuma sem képes a szervezet ellenálló képességét aktiválni és erősíteni.
Ha betegünk gyalog megy, nem vesz igénybe semmiféle segédeszközt, akkor a 20 km-es út megtétele több órát is igénybe venne. Talán kimerülve összeesne, mert nem lennének elegendőek az energiatartalékai.
Miért nem megy inkább kerékpárral? 20 km másfél óra alatt? Semmi gond! A szervezet megedződik, az életfunkciók felgyorsulnak, a cél előtt talán már kicsit fáradtnak érzi magát, de ez jóleső fáradtság. Jaj annak a kórokozónak, amely egy megerősödött immunrendszerrel megpróbálja felvenni a harcot! Szégyenteljes kudarcot vallana.
A mi esetünkben antibiotikus tulajdonságokkal rendelkező természetes anyagok felelnek meg a kerékpárnak. Egyrészt megölik a baktériumokat vagy gátolják azok szaporodását, másrészt pedig aktiválják a szervezet egész védekezőrendszerét.
A folyamatokat mindig teljességükben kell szemlélni
A betegségeket okozó baktériumok mindenhol megtalálhatók: a levegőben, az ételeinkben, a vízben, sőt a szervezetünk nyálkahártyáin is. Mégsem vagyunk állandóan betegek. Ha az iskolában, a munkahelyen vagy a családban megjelenik egy fertőző betegség, annak nem mindenki esik áldozatául, annak ellenére, hogy mindenki megfertőződik. Azoknál, akik egészségesek maradnak, a kórokozók nem találnak a szaporodásukhoz megfelelő táptalajt. Akik megbetegszenek, azoknál már a fertőzés megjelenése előtt sem volt minden rendben. Valószínűleg túl gyenge volt az immunrendszerük, aminek hátterében anyagcserezavarok, egészségtelen életmód, méreganyagok felhalmozódása, esetleg fizikai vagy pszichológiai stressz áll. Ezzel kapcsolatban Claude Bernard francia kutató a következőt mondta: „Nem a baktérium a fontos, hanem a befogadó környezet." Környezet alatt itt azokat a testi, lelki és szellemi feltételeket érti, amellyel egy potenciális kórokozó az emberi szervezetben szembe találja magát.
A mikroszkóp felfedezésével bepillantást nyerhettünk a mikrokozmosz bámulatos világába. A tudósok rengeteg, az emberiség javára fordítható információt gyűjtöttek így össze, de néha úgy tűnik, hogy már nem tudunk felülemelkedni ezen a miniatűr világon, amit a modern tudomány olyan bámulatosan felnagyít számunkra, és nem tudjuk az életfolyamatokat azok teljességében vizsgálni. Ha csak a mikroorganizmust öljük meg, de a befogadó környezetet változatlanul hagyjuk, akkor hamarosan újabb problémákkal kell szembenéznünk. Nem lehet évtizedeken keresztül büntetlenül a természet törvényei ellen harcolni.
Egy növénykutató Nobel-díja
Miután Sir Alexander Fleming és munkatársai 1945-ben a penicillin felfedezéséért megkapták a Nobeldíjat, 1958-ban hasonló témában, a növényi eredetű antibiotikumok területén elért tudományos eredményekért ítélték oda ugyanezt az elismerést. A díjat prof. dr. Virtanen, a Helsinki Egyetem profesz-szora kapta, a növények antibiotikus hatóanyagai körében elért úttörő kutatási eredményeiért. Prof. Virtanen felfedezését főképp a mezőgazdaságban szerette volna hasznosítani, de prof. dr. H. Winter, a Kölni Egyetem kutatója ugyanebben az időben hasonló eredményeket ért el az állati és emberi szervezetre vonatkozóan is.
A fenti kutatók különböző gabonafajtákban, burgonyában, sárgarépában és szinte az összes liliomfélében (idetartozik a fokhagyma, medvehagyma és a vöröshagyma) és a keresztesvirágúakban (pl. mustár, torma, vízitorma, kalánfű) erősen antibiotikus hatású anyagokat találtak. Ezek a növények nagyon hatékonyan tudnak védekezni a baktériumok és a gombák ellen. így például a mustárolaj-glikozidokat tartalmazó növényekben található speciális kénvegyületek (S-metil- és S-propil-cisztein-szulfoxidok) mindössze 20 g vízitorma fogyasztása után erős, órákig tartó antibiotikus hatást fejtenek ki a vizeletben.
További például szolgálhat a HSCN (hidrogén-rodanid), amely sok keresztesvirágúban és szinte minden hagymafélében (amely a liliomfélék egyik alfaja) pl. mustárban, tormában, póréhagymában, vízitormában, fokhagymában, medvehagymában, vöröshagymában is megtalálható. A rodanidok kémiai szerkezetén keresztül könnyen bemutatható, hogy milyen összetett folyamatok révén fejtik ki a természetes anyagok gyógyító hatásukat. A rodanidok nemcsak kifejezetten baktericid hatásúak, hanem a sebgyógyulást is elősegítik, emellett gyulladáscsökkentő és fájdalomcsillapító hatásuk is van, és nem utolsósorban a vérnyomást is szabályozzák.
A növényi hatóanyagok előállítása
Természetesen nagyon fontos a fő hatóanyagot laboratóriumban megvizsgálni, amely azután alapjául szolgálhat a különböző növények és növényi hatóanyagok meghatározásához és szabványosításához, azért, hogy kiderüljön milyen betegségek gyógyításához milyen minőségű hatóanyagra van szükség. Ennek segítségével a különböző gyártók gyógynövényalapú készítményei összehasonlíthatókká válnak. A növény működésének vizsgálata azonban az egyes alkotórészek alapján éppen olyan értelmetlen, mintha az óra működését az egyik rugó alapján próbálnánk elmagyarázni. Egy-egy növény több száz különböző hatóanyagot tartalmaz, amelyek egy részének kémiai összetétele egyáltalán nem ismert. Ezek az anyagok csak akkor fejtik ki gyógyhatásukat, ha együttesen alkalmazzuk őket. Ha a növények természetes, antibiotikus hatású anyagait izolálnánk, vagy megpróbálnánk őket laboratóriumban mesterségesen létrehozni, és ezzel betegeket gyógyítani, keserűen csalódnánk, mert a várt hatás elmaradna.
A természetes antibiotikumok egyesítik az antibakteriális és a szisztémás hatást. Hatásuk éppen azon alapul, hogy nemcsak egy adott kórokozót gátolnak vagy pusztítanak el, hanem eközben erősítik a szervezet ellenálló képességét, segítik a sebgyógyulást, gyorsítják a szövetek újraképződését, méregtelenítik a kötőszöveteket, javítják a salakanyagok eltávolítását, és erősítik a fontosabb szervek működését.
A gyógynövények emellett ellátják a beteg szervezetét ásványi anyagokkal, nyomelemekkel, vitaminokkal, növényi hormonokkal és számos egyéb természetes anyaggal. A növények antibiotikus hatása gyakran háttérbe szorul az általános ellenálló képesség javítása mellett, mert a leglényegesebb tulajdonságuk inkább az, hogy a szervezetet képessé teszik rá, hogy egyedül győzze le a kórokozót. A '30-as években készült feljegyzések szerint sikerült a kiütéses tífuszt és a tífuszt növényekkel sikeresen kezelni. Jelentős javulást lehetett elérni már azelőtt, hogy a baktérium csíraszáma csökkent volna, és ez elősegítette a betegség későbbi további javulását. Ez tehát azt jelenti, hogy a betegek a teljes körű kezeléstől már azelőtt jobban lettek, hogy jelentősebb mennyiségű baktérium elpusztult volna. Ez az eljárás természetesen nagyon veszélyes, és ilyen súlyos betegségeknél jogosan használnánk modern antibiotikumokat, de a példa bizonyítja, hogy a természetes gyógymódok lehetőségeit még korántsem merítettük ki.
Szimbiózis, antibiózis és az antibiotikumok
A szimbiózis a különböző típusú élőlények huzamosabb ideig tartó együttélése, amely mindegyik félnek hasznára válik. Ilyen szimbiotikus kapcsolatban élünk együtt mi, emberek a beleinkben és a nyálkahártyáinkon lévő több millió különböző baktériummal. Ezek a mikroorganizmusok például ellátják az emésztéssel kapcsolatos feladatok egy részét, vagy olyan anyagokat állítanak elő, amelyekre a szervezetünknek szüksége van. Ezért cserébe védett és tápanyagban dús életteret kapnak. Az antibiotikumok minden baktériumot megölnek, tekintet nélkül arra, hogy azok hasznosak vagy károsak számunkra. Hosszú időbe telik, amíg egy intenzív antibiotikum-terápia után a bélflóra helyreáll, de van, amikor egyáltalán nem is áll helyre. Az antibiózis fogalma azt a jelenséget fedi, amikor az élőlények kölcsönösen gátolják egymás szaporodását, hogy a saját fennmaradásukat védjék. A növények ehhez antibiotikus vagy egyéb hatóanyagokat állítanak elő. A természetben az élőlények a számukra fontos partnerek fennmaradását soha nem teszik kockára. A szimbiózis és antibiózis alapelve akkor is érvényes, amikor emberek vagy állatok kezelésére természetes antibiotikumokat alkalmazunk. A természetes antibiotikumok soha nem okoznak maradandó károsodást szervezetünk természetes mikroorganizmusaiban. Ez abból is következik, hogy a megerősített védekezőrendszer nem okoz kárt a „jó" mikrobákban, valamint a kórokozóktól megtisztított vér és szövetek még megfelelőbb környezetet biztosítanak a hasznos mikroorganizmusok számára, amelyek az évezredek alatt az emberhez alkalmazkodtak.
Egy dolog azonban biztos: a szintetikus úton előállított antibiotikumok, ha megfelelően alkalmazzuk őket, rövid idő alatt megszüntetik az életveszélyes baktériumfertőzéseket a kórokozók megölésével vagy a szaporodásuk gátlásával. Ha megfelelő körültekintéssel alkalmazzuk őket, és igyekszünk elkerülni a rezisztencia kialakulását, akkor egy felelősségteljes orvos kezében nagyon jelentős gyógyszerei ezek az orvostudománynak.
Játsszunk el a következő gondolattal: tekintsük úgy, hogy a beteg felépülése egy út, amit végig kell járni. Erre különböző lehetőségek vannak. Az antibiotikum olyan, mint egy Porsche, amely 200 km/h-s sebességgel 6 perc alatt tesz meg 20 km-t. Fantasztikus! Csak az a baj, hogy a beteg ettől a sebességtől teljesen kikészül, és lehet, hogy mellékhatások is (pl. egy baleset) fellépnek. Sok millió elölt és még élő kórokozó s ezek méreganyagai hirtelen elöntik a szervezetet, mint a sportautó kipufogógáza a levegőt. Jaj szegény betegnek, aki azt hiszi, hogy célba ért, amikor egy újabb kórokozó, vagy éppen a közben rezisztenssé vált baktérium, gomba vagy vírus támadja meg. Az utazó ekkorra már any-nyira legyengült, hogy azonnal, vagy nem sokkal később még súlyosabban megbetegszik. A világ egyetlen szintetikus antibiotikuma sem képes a szervezet ellenálló képességét aktiválni és erősíteni.
Ha betegünk gyalog megy, nem vesz igénybe semmiféle segédeszközt, akkor a 20 km-es út megtétele több órát is igénybe venne. Talán kimerülve összeesne, mert nem lennének elegendőek az energiatartalékai.
Miért nem megy inkább kerékpárral? 20 km másfél óra alatt? Semmi gond! A szervezet megedződik, az életfunkciók felgyorsulnak, a cél előtt talán már kicsit fáradtnak érzi magát, de ez jóleső fáradtság. Jaj annak a kórokozónak, amely egy megerősödött immunrendszerrel megpróbálja felvenni a harcot! Szégyenteljes kudarcot vallana.
A mi esetünkben antibiotikus tulajdonságokkal rendelkező természetes anyagok felelnek meg a kerékpárnak. Egyrészt megölik a baktériumokat vagy gátolják azok szaporodását, másrészt pedig aktiválják a szervezet egész védekezőrendszerét.
A folyamatokat mindig teljességükben kell szemlélni
A betegségeket okozó baktériumok mindenhol megtalálhatók: a levegőben, az ételeinkben, a vízben, sőt a szervezetünk nyálkahártyáin is. Mégsem vagyunk állandóan betegek. Ha az iskolában, a munkahelyen vagy a családban megjelenik egy fertőző betegség, annak nem mindenki esik áldozatául, annak ellenére, hogy mindenki megfertőződik. Azoknál, akik egészségesek maradnak, a kórokozók nem találnak a szaporodásukhoz megfelelő táptalajt. Akik megbetegszenek, azoknál már a fertőzés megjelenése előtt sem volt minden rendben. Valószínűleg túl gyenge volt az immunrendszerük, aminek hátterében anyagcserezavarok, egészségtelen életmód, méreganyagok felhalmozódása, esetleg fizikai vagy pszichológiai stressz áll. Ezzel kapcsolatban Claude Bernard francia kutató a következőt mondta: „Nem a baktérium a fontos, hanem a befogadó környezet." Környezet alatt itt azokat a testi, lelki és szellemi feltételeket érti, amellyel egy potenciális kórokozó az emberi szervezetben szembe találja magát.
A mikroszkóp felfedezésével bepillantást nyerhettünk a mikrokozmosz bámulatos világába. A tudósok rengeteg, az emberiség javára fordítható információt gyűjtöttek így össze, de néha úgy tűnik, hogy már nem tudunk felülemelkedni ezen a miniatűr világon, amit a modern tudomány olyan bámulatosan felnagyít számunkra, és nem tudjuk az életfolyamatokat azok teljességében vizsgálni. Ha csak a mikroorganizmust öljük meg, de a befogadó környezetet változatlanul hagyjuk, akkor hamarosan újabb problémákkal kell szembenéznünk. Nem lehet évtizedeken keresztül büntetlenül a természet törvényei ellen harcolni.
Egy növénykutató Nobel-díja
Miután Sir Alexander Fleming és munkatársai 1945-ben a penicillin felfedezéséért megkapták a Nobeldíjat, 1958-ban hasonló témában, a növényi eredetű antibiotikumok területén elért tudományos eredményekért ítélték oda ugyanezt az elismerést. A díjat prof. dr. Virtanen, a Helsinki Egyetem profesz-szora kapta, a növények antibiotikus hatóanyagai körében elért úttörő kutatási eredményeiért. Prof. Virtanen felfedezését főképp a mezőgazdaságban szerette volna hasznosítani, de prof. dr. H. Winter, a Kölni Egyetem kutatója ugyanebben az időben hasonló eredményeket ért el az állati és emberi szervezetre vonatkozóan is.
A fenti kutatók különböző gabonafajtákban, burgonyában, sárgarépában és szinte az összes liliomfélében (idetartozik a fokhagyma, medvehagyma és a vöröshagyma) és a keresztesvirágúakban (pl. mustár, torma, vízitorma, kalánfű) erősen antibiotikus hatású anyagokat találtak. Ezek a növények nagyon hatékonyan tudnak védekezni a baktériumok és a gombák ellen. így például a mustárolaj-glikozidokat tartalmazó növényekben található speciális kénvegyületek (S-metil- és S-propil-cisztein-szulfoxidok) mindössze 20 g vízitorma fogyasztása után erős, órákig tartó antibiotikus hatást fejtenek ki a vizeletben.
További például szolgálhat a HSCN (hidrogén-rodanid), amely sok keresztesvirágúban és szinte minden hagymafélében (amely a liliomfélék egyik alfaja) pl. mustárban, tormában, póréhagymában, vízitormában, fokhagymában, medvehagymában, vöröshagymában is megtalálható. A rodanidok kémiai szerkezetén keresztül könnyen bemutatható, hogy milyen összetett folyamatok révén fejtik ki a természetes anyagok gyógyító hatásukat. A rodanidok nemcsak kifejezetten baktericid hatásúak, hanem a sebgyógyulást is elősegítik, emellett gyulladáscsökkentő és fájdalomcsillapító hatásuk is van, és nem utolsósorban a vérnyomást is szabályozzák.
A növényi hatóanyagok előállítása
Természetesen nagyon fontos a fő hatóanyagot laboratóriumban megvizsgálni, amely azután alapjául szolgálhat a különböző növények és növényi hatóanyagok meghatározásához és szabványosításához, azért, hogy kiderüljön milyen betegségek gyógyításához milyen minőségű hatóanyagra van szükség. Ennek segítségével a különböző gyártók gyógynövényalapú készítményei összehasonlíthatókká válnak. A növény működésének vizsgálata azonban az egyes alkotórészek alapján éppen olyan értelmetlen, mintha az óra működését az egyik rugó alapján próbálnánk elmagyarázni. Egy-egy növény több száz különböző hatóanyagot tartalmaz, amelyek egy részének kémiai összetétele egyáltalán nem ismert. Ezek az anyagok csak akkor fejtik ki gyógyhatásukat, ha együttesen alkalmazzuk őket. Ha a növények természetes, antibiotikus hatású anyagait izolálnánk, vagy megpróbálnánk őket laboratóriumban mesterségesen létrehozni, és ezzel betegeket gyógyítani, keserűen csalódnánk, mert a várt hatás elmaradna.
A természetes antibiotikumok egyesítik az antibakteriális és a szisztémás hatást. Hatásuk éppen azon alapul, hogy nemcsak egy adott kórokozót gátolnak vagy pusztítanak el, hanem eközben erősítik a szervezet ellenálló képességét, segítik a sebgyógyulást, gyorsítják a szövetek újraképződését, méregtelenítik a kötőszöveteket, javítják a salakanyagok eltávolítását, és erősítik a fontosabb szervek működését.
A gyógynövények emellett ellátják a beteg szervezetét ásványi anyagokkal, nyomelemekkel, vitaminokkal, növényi hormonokkal és számos egyéb természetes anyaggal. A növények antibiotikus hatása gyakran háttérbe szorul az általános ellenálló képesség javítása mellett, mert a leglényegesebb tulajdonságuk inkább az, hogy a szervezetet képessé teszik rá, hogy egyedül győzze le a kórokozót. A '30-as években készült feljegyzések szerint sikerült a kiütéses tífuszt és a tífuszt növényekkel sikeresen kezelni. Jelentős javulást lehetett elérni már azelőtt, hogy a baktérium csíraszáma csökkent volna, és ez elősegítette a betegség későbbi további javulását. Ez tehát azt jelenti, hogy a betegek a teljes körű kezeléstől már azelőtt jobban lettek, hogy jelentősebb mennyiségű baktérium elpusztult volna. Ez az eljárás természetesen nagyon veszélyes, és ilyen súlyos betegségeknél jogosan használnánk modern antibiotikumokat, de a példa bizonyítja, hogy a természetes gyógymódok lehetőségeit még korántsem merítettük ki.
Szimbiózis, antibiózis és az antibiotikumok
A szimbiózis a különböző típusú élőlények huzamosabb ideig tartó együttélése, amely mindegyik félnek hasznára válik. Ilyen szimbiotikus kapcsolatban élünk együtt mi, emberek a beleinkben és a nyálkahártyáinkon lévő több millió különböző baktériummal. Ezek a mikroorganizmusok például ellátják az emésztéssel kapcsolatos feladatok egy részét, vagy olyan anyagokat állítanak elő, amelyekre a szervezetünknek szüksége van. Ezért cserébe védett és tápanyagban dús életteret kapnak. Az antibiotikumok minden baktériumot megölnek, tekintet nélkül arra, hogy azok hasznosak vagy károsak számunkra. Hosszú időbe telik, amíg egy intenzív antibiotikum-terápia után a bélflóra helyreáll, de van, amikor egyáltalán nem is áll helyre. Az antibiózis fogalma azt a jelenséget fedi, amikor az élőlények kölcsönösen gátolják egymás szaporodását, hogy a saját fennmaradásukat védjék. A növények ehhez antibiotikus vagy egyéb hatóanyagokat állítanak elő. A természetben az élőlények a számukra fontos partnerek fennmaradását soha nem teszik kockára. A szimbiózis és antibiózis alapelve akkor is érvényes, amikor emberek vagy állatok kezelésére természetes antibiotikumokat alkalmazunk. A természetes antibiotikumok soha nem okoznak maradandó károsodást szervezetünk természetes mikroorganizmusaiban. Ez abból is következik, hogy a megerősített védekezőrendszer nem okoz kárt a „jó" mikrobákban, valamint a kórokozóktól megtisztított vér és szövetek még megfelelőbb környezetet biztosítanak a hasznos mikroorganizmusok számára, amelyek az évezredek alatt az emberhez alkalmazkodtak.
2010. december 3., péntek
Játék ajánló
Nagyon jópofa játék a TRIOMINÓ, ami az egyszerű DOMINÓ elvén játszódik, csak 3 szögletűek a dominólapok, és így a csücskökbe kerültek a számok, pöttyök vagy figurák ( a gyermekek korának megfelelően). A játék lényege, hogy a következő dominót amit odaillesztünk mindkét számhoz igazodnia kell.
A világhírű Blokus játék hatszög mezőkön még rafináltabb, mint logikai játék elődje: a négy játékos felváltva felhelyezi saját lapocskáit a sarkokból kiindulva, úgy, hogy azok érintkezzenek valamely, a táblán levő – és nem azonos színű – lapocskával. A játéknak akkor van vége, ha már egyik játékos sem tud többet tenni. Ekkor megszámolják, hogy a fel nem helyezett lapocskák hány mezőt foglaltak volna el. A győztes az, akinek vagy elfogyott az összes lapocskája, vagy a legkevesebb pontértéket érte el.
2-4 fő számára
7 éves kortól
Blokus a bestselling board játék, ami a számítógép az első alkalommal! A Blokus World Tour, Önnek az utazás a Föld a quest, hogy a Blokus világbajnok. Ez kiváló minőségű játék jellemzői egyedülálló bajnokságon a 10 győzelem, 16 versenyképes számítógépes játékosok verni, 8 szem előtt meghajlítjuk kihívások Conquer és 21 fényes arany Bloks gyűjteni! Szerelem kirakós játékokat? Love stratégia játékok? Ezután Blokus World Tour is neked!
számítógépes játék formájában letölthető innen
A Digit játék nagyszerűsége egyszerűségében rejlik. A játékkártyákon található ábrákat kell kirakni a pálcikákból. A feladat nem is olyan könnyű, mert a kiinduló ábrából egyszerre csak egy pálcika helyezhetô át. A játék fantasztikusan fejleszti a logikai és forma felismerô készséget, e mellet pedig komoly kombinációs készséget igényel.
Kiadó: Piatnik
7-9 éveseknek
Ez a játék is letölthető a netről - már egyszer megtaláltam, de most keresem a linkjét.
A világhírű Blokus játék hatszög mezőkön még rafináltabb, mint logikai játék elődje: a négy játékos felváltva felhelyezi saját lapocskáit a sarkokból kiindulva, úgy, hogy azok érintkezzenek valamely, a táblán levő – és nem azonos színű – lapocskával. A játéknak akkor van vége, ha már egyik játékos sem tud többet tenni. Ekkor megszámolják, hogy a fel nem helyezett lapocskák hány mezőt foglaltak volna el. A győztes az, akinek vagy elfogyott az összes lapocskája, vagy a legkevesebb pontértéket érte el.
2-4 fő számára
7 éves kortól
Blokus a bestselling board játék, ami a számítógép az első alkalommal! A Blokus World Tour, Önnek az utazás a Föld a quest, hogy a Blokus világbajnok. Ez kiváló minőségű játék jellemzői egyedülálló bajnokságon a 10 győzelem, 16 versenyképes számítógépes játékosok verni, 8 szem előtt meghajlítjuk kihívások Conquer és 21 fényes arany Bloks gyűjteni! Szerelem kirakós játékokat? Love stratégia játékok? Ezután Blokus World Tour is neked!
számítógépes játék formájában letölthető innen
A Digit játék nagyszerűsége egyszerűségében rejlik. A játékkártyákon található ábrákat kell kirakni a pálcikákból. A feladat nem is olyan könnyű, mert a kiinduló ábrából egyszerre csak egy pálcika helyezhetô át. A játék fantasztikusan fejleszti a logikai és forma felismerô készséget, e mellet pedig komoly kombinációs készséget igényel.
Kiadó: Piatnik
7-9 éveseknek
Ez a játék is letölthető a netről - már egyszer megtaláltam, de most keresem a linkjét.
Együgyű Misó
Egyszer volt, hol nem volt, magam sem tudom, hol, de volt valahol ezen az élő világon egy ember, akit a sok bolondoskodásáért hol együgyű Miskának, hol együgyű Misónak neveztek. Amire ugyan rá is szolgált, mert noha már felesége is volt, soha egyebet sem tett, mint sült bolondságot.
Egyszer, hogy, hogy nem, két tehenet szerzett ez az együgyű Miska. Fogja is be rögtön a teheneket, s megy ki velük az erdőre, fáért.
Meglát hamarosan az erdőben egy gyönyörű nagyszál cserfát.
– Ezt viszem haza – mondja –, ebből bezzeg lehet majd tüzelni.
Azzal a fa alá tereli a teheneket a szekérrel. Azért, hogy amint ő a fát kivágja, a fa dőljön egyenesen a szekérre. Mert minek kínlódjék az ember még avval is, hogy széthasogassa a fát, s darabonként rakosgassa a szekérre.
Jól van! Vágja, vágja, végül szerencsésen ki is vágja a nagyszál fát, s a fa rá is dőlt a szekérre, mégpedig akkora zuhanással, hogy szekeret, tehenet, mindent úgy szétlapított, mint egy lepényt.
Hej! Vakarja a füle tövét együgyű Miska, mit tegyen ő most?! Hát hogy üres kézzel mégse menjen haza, vette a fejszéjét meg a szekérkötő láncot a karjára, s úgy indult haza.
Útközben elért egy tóhoz. Mit lát a tóban a nád között? Három vadrucát. Hogy a feleségét a két tehénért kibékítse – azt gondolta –, a fejszével agyondobja a rucákat. De a rucák elrepültek, a fejsze a vízbe csuppant, s azzal az is oda!
No már most hogy vegye ki onnan? – gondolta. Csak nem megy be a vízbe egy semmi fejszéért? – Ne te ne! – kurjant fel észbekapva, a homlokára ütve. Mégiscsak van itt ész! Veszi a láncot, a fejsze után hajítja. Egy dolog végett még kár volna, de a kettő már csak megérdemli, hogy a vízbe menjen! Gondolta azt is, a lánc majd ráütődik a fejszére, s így megmutatja, hol kell keresni. De a lánc egyet se koppant, csak úgy a vízbe csobbant, akár a fejsze. Hát erre már nagyon méregbe jött Misó.
– Most csak azért is megkoppantalak én mind a kettőtöket! – kiáltotta dühösen.
Volt a zsebében húsz ezüst húszas, előkapta nagy bosszúsan, s egyiket a másik után a tóba hajigálta, hogy valamelyik csak rákoppan a fejszére. De bezzeg, hogy csak nem koppant. Aj! átkozódott szertelen méreggel Miska, csak azért is kiveszlek, te fejsze, onnan. Nagy ízibe nekivetkőzött, be a tóba!
Öreg este lett, mire a keresést elunta, s meg is fázott. Hát kijött, hogy felöltözzék. Igen, csakhogy amíg ő a tóban űzte a hóbortját, a ruháját a kutyák elhordták a partról, meztelenül kellett hazamennie.
Vallatóra fogta otthon azonnal a felesége. Mit tehetett mást szegény Miska, csak elbeszélte, hogy s mint járt aznap. Hát attól olyan méregbe jött az asszony, hogy előkapta a laskasirítőt, s úgy elagyabugyálta szegény Miskát, hogy elég lett volna az ütést számolni is, nemhogy tűrni. Reggelre kelve pedig az asszony feltarisznyálta s iskolába kergette az urát! Hogy talán egy kis észt tudnának verni annak abba a buta fejébe!
Amint ment Miska az iskola felé, hát egyszer csak, íme, talál az úton egy nagy tarisznya pénzt! Szalad vissza azonnal nagy örvendezéssel, hogy mégiscsak szereti őt az a jó Isten, mert bezzeg hogy helyreütötte az ő tegnapi károsodását!
Keresi azonközben a pénz gazdája az elveszített pénzét, s Misóval is találkozik. Kérdi tőle:
– Hallja-e, nem talált erre az úton egy tarisznya pénzt?
Azt mondja Miska:
– De igenis találtam, épp akkor, mikor először mentem az iskolába.
Dühbe jött a szegény káros, mert azt hitte, hogy csúfolódik vele Miska, s jól ellazsnakolta a hitvány Miskát. Telt-múlt megint az idő. Azt mondja egy vasárnapra kelve az asszony Miskának:
– Hallja-e, apjuk, én elmegyek a templomba! Amíg haza nem jövök, ügyeljen arra a szál kolbászra a lábasban meg arra a fazék káposztára, nehogy odasüljön vagy elégjen.
Jó! Odaül a tűzhelyhez Miska. Forgatja a kolbászt, s csipegeti, s forgatja a káposztát, s csipegeti abból is a húst; addig vette, addig csipegette s ette a lábasból a kolbászt, fazékból a húst, amíg mind el nem csipegette; úgy jóllakott, akár egy esperes.
– Aunye! – nyújtózott egyet együgyű Misó, mikor már kész volt a nagy gyomrozással. – Igyunk is rá, ne csak együnk!
Ment hát le a pincébe borért. Megnyitja a csapot. Hát abban a percben ott látja a kutyát is maga mellett. Mit keres ez itt?!
– Ejnye, hogy a farkasok rágjanak meg! Nem viszed el a hírt a szomszédba, hogy mit csinálok, de még asszonyodnak se árulsz el! – rikkantott rá Misó. – Mit vágjak hozzád?
Avval kikapta a csapot a hordóból, s azt hajította utána a kutyának. Hiszen a kutya el is futott nagy vonítva, hanem a bor is mind egy cseppig kifolyt a hordóból.
– Ejnye, ejnye, hogy tettem ilyen bolondot? – vakarta a füle tövét nagy sopánkodva Misó, amint meglátta, mit csinált.
Hanem hát ember téved – gondolta –, de ember is teszi jóvá!
Nekilátott újra a tennivalónak, kinyitotta a szuszékfedelet, és elkezdette hordogatni abból a puliszkalisztet a pincébe, hogy behintse, beitassa vele a tócsában álló bort. Áldott szerencsére jött hamarosan a felesége a templomból.
Látja itt is, látja túl is, hogy semmi egyéb, hanem csak kárra kár, a szegény asszony olyan pulykaméregbe gurult, hogy megint úgy „ellaskasirítőzte”, vagyis hogy a tésztanyújtófával megint úgy helybenhagyta együgyű Misót, hogy az végül csak az ágy alatt érezte maga emberének magát. De az asszony onnan is kihúzta. És kilökte a kapun, hogy le is út, fel is út.
– Miska, többet a lábad be ne tedd a jószágra, mert kitekerem a nyakad! – kiabálta az asszony.
Jól van, ha már így megesett a vásár, mit tehetett egyebet, elindult együgyű Miska világgá, szolgálatot keresni. Ment, ment, ameddig mehetett, amíg be nem keveredett egy rengeteg nagy erdőbe. Ott találkozott – kivel? Az ördöggel! Azt mondja neki az ördög:
– Hol jársz itt, te ember, a mi országunkban?
– Hát én biza szolgálatot keresnék, ha kapnék – mondja együgyű Misó.
Az ördögnek éppen cselédre volt szüksége. Nagy íziben meg is alkudtak. Misa persze minden dolgot vállalt – mindent megtesz, mindenhez ért! Hanem alighogy az ördög házához ért Misó, kezébe nyomtak egy nagy hordót, akkorát, hogy üresen is alig vonszolta. A sok ördögfióka meg rárivallt, hogy hozza tele vízzel!
Hm! – gondolta Misó – mit csináljon ő most? Hiszen üresen csak elvoncikálja hol erre, hol arra a kútig; de vízzel tele megbillenteni sem tud akkora magazinum hordót, nemhogy hazavinni képes lehetne.
Hanem amíg így gyöntölődött, fontolódott Misó magában a kútnál, megunták várni otthon az ördögök. Egyet utána küldöttek. Haj, megszeppent Misó, amint az ördögöt feléje menni látta, hogy mi lesz most. Hát hogy valamit mégis csináljon, előkap egy fácskát, s ásni kezdi vele a kút mellékét.
– Hát te, ember, mit csinálsz itt? – kérdi az ördög.
– Mit?! – kezdi Misó. – Mit? Hát azt hiszitek, hordom én nektek hordónként a vizet?! Kiásom az egész kutat, s egyszerre hazaviszem!
– Jaj, ne tedd! jaj, azt ne tedd! – kezdett rimánkodni az ördög – mert ha otthon a kút, az a sok ördögfióka mind kiissza, s azután mit iszunk? Inkább én hordom helyetted.
– Ez már mondás – hagyta helyben Misó kegyes leereszkedéssel.
Másnap az erdőre küldték fáért. De hogy legalább öt-hat szál fát hozzon. Megijedt Misó, hogy vigyen ő haza akkora világnagy szálfákat, mikor az ő erejéhez egy forgács is bőven elég lett volna. Törte erősen az eszét, hogy mitévő legyen. S aközben, hogy mégis valamit tegyen, elkezdette az egyik szálfát a másikhoz kötözgetni.
Megunják otthon várni az ördögök. Egyet megint csak utána küldöttek.
– Hát te mit csinálsz itt? – kérdi az ördög, amint meglátta Misó munkáját.
– Mit-e, te? Hisz csak nem járok ki mindennap az erdőtökre fáért! Összekötöm a fákat, s egyszerre mind hazaviszem az egész erdőt!
– Jaj, ne tedd, az Istenért, hisz ha otthon lesz, mind elégetjük egyszerre, s télire egy szál se maradna. Inkább én hordok helyetted, rátánként.
– Jól van! – feleli Misó – hát hordjad, ebadta ördöge, ha nem lehet belőled abódi pap.
Hanem otthon most már összesúgtak az ördögök, hogy miképp tegyék el láb alól valamerre Misót, mert még bajt hoz rájuk ez az átkozott fajzat. Azt határozták, hogy amíg éjjel alszik, összevagdalják. Szerencsére éppen hallgatózott Misó, hát meghallotta az ördögök határozatát is.
Kérdik tőle az ördögök este, hogy hol is szokott aludni.
Feleli nekik Misó:
– Én csak úgy az eresz alatt, a szűrömbe takaródzva.
Összenéznek az ördögök, ez kell nekünk, miénk az életed már, Misó.
De együgyű Misónak is volt magához való esze. Amint megestül az idő, fogta Misó a favágótönköt, s vitte az eresz alá, szépen lefektette, a szűrével, már mintha éppen ő lett volna, beterítette. Maga pedig bebújt a szalmalikába, aludni.
Éjjel aztán kilopódzkodtak az ördögök. Összeaprították úgy az ördögök a favágótönköt az éjjeli sötétben, hogy egy porcikája sem maradt sértetlen.
– Na, ez ugyancsak erős volt – mondták az ördögök, amint megvolt a nagy csata.
Reggel Misó szépen előjött, vette a dirib-darabra vagdalt szűrét a vállára.
Így ment bé az ördöghadhoz, szerencsés jó reggelt köszöntve nekik.
– Te vagy, Miska te? Hát – hát hogy aludtál az éjjel? – kérdik az ördögök nagy megrökönyödve, amint elevenen maguk előtt látták.
– Hát hogy – mondja Misó –, a bolhák szinte megettek. Éktelen sok a bolha, nem is fekszem én többet oda!
Na hiszen, kerekedett is ijedtség az ördögfamíliában! Hogyisne, amint azt hallották, hogy az ő fejszecsapásaik csupán bolhacsípésszámba mentek Misónál! Egynek sem volt többet istenes igyekezete, hogy új próbára tegye Misót, hanem nagy ízibe teletöltöttek egy feneketlen nagy zsákot arannyal, hogy tüstént vegye, vigye, s pusztuljon a szemük elől, amerre a két látó szemével mehet.
Mondja nekik nyugodtan együgyű Misó:
– De már olyan bolondot nem teszek, hogy én vigyem! Ha azt akarjátok, hogy idő előtt elmenjek, hozzátok haza nekem, különben itt ülök a nyakatokon, míg az időm ki nem telik.
De hiszen az ördögök inkább hazavitték neki a zsák aranyat, csak éppen hogy menjen már tőlük. Misó akkor már otthon volt, megbékélt a feleségével. A házánál éppen be volt gyűlve a fonócéh, vagyis az este épp Misóéknál pödörték a guzsalyról a fonalat az asszonyok, mikor az ördög megérkezett a zsák arannyal. Mert erősen ki volt a hitvány ördög fáradva, akkorát szuszogott, lehelt, miközben a zsákot letette, hogy nagy leheletével az asszonyokat, mint a pihetollat, mind felröppentette a levegőbe, hogy mind a padlás felé lebegtek.
Megijedt az ördög! Fel sem tudta fogni, hogy mit is akarnak ezek most itt a feje fölött, mert hisz esze ágába se jutott, hogy az ő ziháló, nagy lélegzete emelte őket guzsalyostól a levegőbe. Kérdezte Misótól nagy megrökönyödve, mit akarhatnak, mit készítenek ellene ezek most, hogy így forognak, táncolnak a levegőben. Mert mindegyik asszony kezében ott volt a hegyes guzsaly.
– Hát nem látod, rusnya ördöge – mondja Misó –, hogy azokkal a hegyes lándzsákkal téged kerülgetnek, hogy nyársra húzzanak?
Megijedt az ördög. Átlépett a zsákon, s úgy elfutott, hogy még tán most is fut, ha végleg el nem tikkadott.
Misó meg azután már boldogul élt a zsák aranyból, vagy tán még ma is él, ha eddig meg nem halt.
2010. december 1., szerda
A természetes antibiotikumok IV.
Antibiotikum-felírási szokások
Az orvosi szakirodalom meglepően sokszor tesz említést arról, hogy az antibiotikumokat a kelleténél sokkal gyakrabban írják fel.
Vajon mikor van tényleg szükség az antibiotikumokra?
Az emberi szervezet immunrendszere az esetek nagy többségében képes azokkal a baktériumokkal, vírusokkal és gombákkal megküzdeni, amelyekkel nap mint nap a levegőn, vízen vagy az élelmiszereken keresztül kapcsolatba kerül. Előfordulhat, hogy fellépnek bizonyos tünetek, mint például láz, levertség, fejfájás, amelyek azt jelzik, hogy a szervezet küzd a betolakodókkal. A tünetek általában néhány nap alatt elmúlnak. A pihenés, a természet patikájának immunerősítő szerei, esetleg különösen makacs betegségnél enyhe gyógyszer, hatékonyan segítik a gyógyulást. Ha azonban a szervezet védekezőrendszere összeomlik, akkor viszonylag ártalmatlan baktériumok is elszaporodhatnak, roncsolhatják a szöveteket, méreganyagokat bocsáthatnak ki, és súlyos esetben a vérkeringéssel akár az egész szervezetben szétszóródhatnak, és létfontosságú szervekben megtelepedhetnek. Természetesen vannak olyan baktériumok is, amelyek annyira virulensek, azaz olyan túlélő képességgel rendelkeznek, és annyira aktívak, hogy villámgyorsan legyőzik az immunrendszert.
Az antibiotikumok tehát kétségtelenül hasznosak, ha súlyos fertőzés tünetei jelentkeznek, ha veszélyes járvány közeleg, vagy ha valakinek nagyon gyenge az immunrendszere. Súlyos sérülések vagy műtétek esetén is nagyon nagy a fertőzésveszély, ezekben az esetekben az antibiotikumok akár megelőzés céljára is alkalmazhatók.
A kritikusok azt hangoztatják, hogy éppen azok a betegségek, amelyeket a napi orvosi gyakorlatban leggyakrabban antibiotikummal kezelnek, az esetek nagy részében antibiotikus kezelés nélkül is meggyógyulnának.
Felesleges antibiotikum-rendelések
A British Medical Journalban 1997-ben megjelent egy felmérés, amely szerint a középfülgyulladással orvoshoz kerülő gyermekek 60%-ánál másnapra elmúlt a fájdalom, függetlenül attól, hogy antibiotikumot vagy placebót, azaz hatóanyag nélküli tablettát kaptak. Az antibiotikumos kezeléssel legtöbbször megelőzhető ugyan a másik fül viszonylag ritkán fellépő gyulladása, de annál gyakrabban okoz különböző mellékhatásokat, például hasmenést, hányást vagy bőrkiütést. Egy másik, később megjelent tanulmány szerint egyáltalán nem bizonyított, hogy az antibiotikumok hosszú távon hasznosak vagy segítenek a komplikációk megelőzésében. Ezeknél a vizsgálatoknál nem vették figyelembe a természetes gyógymódok hatékonyságát, tehát joggal következtethetünk arra, hogy ennél még nagyobb arányban is elő lehet segíteni az antibiotikumok nélküli komplikációmentes gyógyulást.
Egészen más problémát vetnek fel a légúti megbetegedések. A légúti fertőzések kb. 90%-át vírusok okozzák. Ezek ellen az antibiotikumok teljesen hatástalanok, az esetek nagy többségében mégis antibiotikummal kezelik őket. Ennek egyetlen előnye az, hogy így megelőzhető az úgynevezett bakteriális felülfertőződés. Ha ugyanis a vírusok legyengítik a nyálkahártyát, és az immunrendszert is lefoglalják, akkor a baktériumoknak könnyebb dolguk van. A kezelés hátrányai azonban minden esetben felülmúlják ezt az apró előnyt, hacsak nem egy különösen veszélyes helyzetről van szó.
A torokgyulladásnál, a garat nyálkahártyájának gyulladásánál hasonló a helyzet. A betegséget legtöbbször vírusok okozzák, és általában antibiotikumot, főleg penicillint írnak fel rá, amely azonban csak az A csoportba tartozó, a vörösvértestek feloldódását okozó Streptococcusok ellen hatékony.
Valójában minden antibiotikum felírása előtt pontos laboratóriumi vizsgálattal kellene a kórokozót meghatározni, amellyel kideríthető, hogy indokolt-e egyáltalán az antibiotikum használata, és ha igen, melyikre van szükség. Egy ilyen vérből, verejtékből, vizeletből, székletből vagy gennyből vett minta elemzése kb. 24 órát vesz igénybe, és pénzbe kerül. Ezért szinte soha nem kerül rá sor. Az úgynevezett antibiogramot csak akkor készítik el, amikor már egy vagy több antibiotikum alkalmazása sikertelennek bizonyult. Ez pedig nagyon késő, mert növekszik a mellékhatások kialakulásának veszélye, a bélflóra már súlyosan sérült, és a betegség természetesen tovább súlyosbodott.
Ha a helyzet súlyossága megköveteli az orvos gyors beavatkozását, ésszerű lehet széles spektrumú antibiotikumot adni, amíg a laborvizsgálatból ki nem derül, hogy melyik antibiotikum a legalkalmasabb a fertőzés kezelésére. Bizonyos körülmények között érdemes több, különböző szűk spektrumú antibiotikumot bevetni, ha ezek kizárólag a kórokozót károsítják, de a bélflórát és a nyálkahártyát épen hagyják.
Túlzott óvatosságból, vagy mert nincs idő a betegséget kellőképpen kivizsgálni, túl sok antibiotikumot írnak fel az orvosok. Sajnos szinte mindig nagyágyúval, azaz széles spektrumú antibiotikummal próbálkoznak, amellyel szükségtelenül súlyos mellékhatásoknak teszik ki a betegeket. Egy nagyágyú azonban nagyobb valószínűséggel talál el egy ismeretlen célpontot, mint kis golyó, de az is biztos, hogy a környezetet is szétroncsolja, azaz a hasznos és fontos baktériumokat is elpusztítja.
Legközelebb kérdezze meg orvosától, hogy valóban fontos-e antibiotikumot bevenni, és nincs-e egyéb hatékony gyógymód, amely kevésbé káros.
Mi az antibiogram?
Az antibiogrammal pontosan meghatározható, hogy milyen kórokozók találhatók a beteg vérében vagy szövetmintájában, és ezek tovább tenyészthetők. Ezután a tenyészeten kipróbálják a szóba jöhető antibiotikumokat, és kiválasztják azt, amely ezek közül a leghatékonyabb. Több hatásos gyógyszer esetén az orvos a legkevesebb mellékhatást okozó készítmény mellett dönt.
Ugyanilyen komoly gondot okoz az, amikor a gyógyszercégek a forgalom növelése érdekében félrevezető reklámokkal, amelyek ártatlan színben tüntetik fel ezt a gyógyszert, növelik az antibiotikumokkal szembeni óvatlanságot. Egy német gyógyszergyártó például a gyermekgyógyászatban napi használatra szánt lázcsillapítóként reklámozta az egyik antibiotikum-készítményét. A lázat természetesen okozhatja baktérium, tehát elő a nagyágyút! Ha egy gyermek újra és újra feleslegesen részesül antibiotikum-kezelésben, biztosak lehetünk benne, hogy nagymértékben megnő a fertőzéses megbetegedések, a mandulagyulladás, a hólyaghurut és számos egyéb betegség gyakorisága, és a legrosszabb esetben tényleg csak az segít, ha még több, súlyos mellékhatásokat okozó antibiotikumot adunk. így a gyermek szervezetében található káros mikroorganizmusok, amelyeket normál esetben az immunrendszer és a szervezet természetes baktériumflórája nem hagyna elszaporodni, rezisztenssé válnak az enyhébb szerekkel szemben.
Emellett a nyirokrendszer szöveteinek, azaz leegyszerűsítve az immunrendszer alkotórészeinek kb. 90%-a a bélrendszerben található. Ha a bélflórát antibiotikumokkal tönkretesszük, és természetes egyensúlyából kibillentjük, akkor a bélnyálkahártya áteresztővé válik különböző idegen anyagokkal szemben, és számtalan különböző allergia alakulhat ki. A különböző gombák is, mint például a Candida albicans, akadálytalanul szaporodásnak indulhatnak, amely újabb jelentős, nehezen kezelhető egészségügyi problémákhoz vezet. Ezért fontos, hogy a szükséges antibiotikum-terápia alatt vagy után a bélflórát regeneráljuk. Ennek mikéntjéről kérje ki egészségügyi szakemberek véleményét. Ha naponta fogyasztunk jobbra forgató tejsavat és Lactobacil-lusokat tartalmazó natúr joghurtot, ez is segíthet a bélflóra helyreállításában.
Számos érv szól amellett, hogy a mesterségesen előállított antibiotikumokkal visszafogottabban és óvatosabban bánjunk. E gyógyszerek közvetlen mellékhatásait az egyes antibiotikum-csoportok jellemzésénél már kifejtettem. Ezek általában enyhe rosszulléttől kezdve, allergiás reakciókon át súlyos szervi vagy idegrendszeri-pszichés károsodásig terjednek. Ez már önmagában is elég ok arra, hogy mérlegeljük, a szóban forgó fertőzés (ha kiderült, hogy baktérium okozza) indokolja-e az antibiotikumok alkalmazását.
Antibiotikum-rezisztencia
Ejtsünk most néhány szót az antibiotikum-rezisztencia mögött rejlő titokról. A hagyományos orvostudomány művelői általában nem szívesen verik nagydobra a gyógyszereik lehetséges mellékhatásait, de ez a téma gyakran megjelenik a kritikus és nem kritikus antibiotikum-szakirodalomban is. Az '50-es évek elején, azaz az antibiotikum-korszak kezdetén a tudósok új problémával szembesültek. A Staphylococcusokat, amelyek a tüdőgyulladás legsúlyosabb fajtáját okozzák, nem lehetett többé penicillinnel legyőzni, amellyel eleinte bámulatos sikereket lehetett elérni. A kutatók idegesen visszavonultak laboratóriumaikba, és rájöttek, hogy a baktériumok egy enzimet állítanak elő, amely a penicillint megbénítja. Ellenállóvá tették a penicillint a baktérium enzimjével szemben, amely ezután újra sikeresen vette fel a harcot a kórokozóval szemben. Mivel a baktériumok 20 percenként létrehoznak egy új generációt, azaz ötezerszer gyorsabban szaporodnak, mint az ember, ha 20 évenkénti generációváltással számolunk. Folyamatosan meg kellett újítani a régebbi antibiotikum-fajtákat, hogy sikerüljön valamilyen hatást elérni.
A kórházakban már hosszú ideje nagy problémát jelentenek mind a személyzet, mind a betegek számára az úgynevezett nosocomialis fertőzések. Ez a kifejezés azokat a fertőzéseket fedi, amelyeket a kórházakban élő, terápiára és antibiotikumokra rezisztens kórokozók hoznak létre az alapbetegség mellett. Sok legyengült szervezetű beteg hal meg emiatt.
Az új antibiotikumok gyártóinak természetesen nagyon is érdekükben áll, hogy minél többet eladjanak költségesen kifejlesztett újításaikból, ezért javasolják az orvosoknak, hogy mindig a legújabb gyógyszert írják fel. Ennek az a következménye, hogy azok a kórokozók, amelyekre a „régi" antibiotikumok is hatékonyak lennének, azonnal az új hatóanyaggal kerülnek szembe, és ezzel megnő annak a veszélye, hogy túl korán alakul ki újabb rezisztencia. Daschner professzor, a Freiburgi Egyetem antibiotikum-specialistája is alátámasztja, hogy a túlterhelt orvosok gyakran nem a megfelelő antibiotikumot írják fel: „Ma már csak a specialisták képesek kiigazodni az antibiotikus hatású szerek hatalmas kavalkádjában, azokat pedig, amelyek között csak apróbb eltérések vannak, szinte lehetetlen megkülönböztetni."
Egyre több szakértő figyelmeztet azonban arra, hogy a nosocomialis fertőzések problémája a kórházakból kikerülhet, és az egész emberiségre veszélyt jelenthet, sőt ez a folyamat részben már el is kezdődött. Eleinte a szegényebb, rosszabb higiéniai viszonyokkal rendelkező országok kerülnek veszélybe, de a különböző kórokozók az iparosodott országok előtt sem fognak megállni. A tuberkulózis, a diftéria, a bakteriális agyhártyagyulladás, a tífusz és egyéb járványok kezdenek elszaporodni.
A rezisztencia kialakulásának ismert formái -bújócska az életben maradásért
Bámulatos, hogy a természet mindig megtalálja a módját, hogy a baktériumok ellen védekezzen. Ez az emberek számára sajnos szomorú következményekkel jár.
Arról már korábban volt szó, hogy egyes baktériumok valamilyen anyagot, például egy enzimet állítanak elő, amely az antibiotikumot hatástalanítja. Vannak olyan mikroorganizmusok is, amelyek nem változtatják meg az antibiotikumot, hanem ők maguk vesznek fel új formát, és így a gyógyszermolekula már nem ismeri fel őket. Ez egy bújócska az életben maradásért. A rezisztens baktériumok egy másik csoportja egy pillanat alatt megváltoztatja saját anyagcseréjét, és megtámadja az antibiotikum molekulát. Talán emlékeznek a szulfonamidra, amely a baktériumnak azt az enzimét gátolja, amely a folsav előállításáért felel. Ma már szinte minden olyan mikroorganizmus, amely a kevés mellékhatást okozó szulfonamidra érzékeny volt, egy új, rezisztens enzim segítségével termeli a folsavat. Néhány évvel ezelőtt egy negyedik útját is felfedezték az antibiotikum-rezisztenciának: bizonyos kórokozók képesek energia felhasználásával az antibiotikumot a sejtből eltávolítani - még azelőtt, hogy hatni kezdene. Úgy is mondhatjuk, hogy ezek a baktériumok „kidobólegényeket" alkalmaznak. Vannak azonban még aljasabb módszerek is: a kutatók felfedezték, hogy számos mikroorganizmus képes az antibiotikum-rezisztenciát a többi baktériumnak átadni! Ezeket már tényleg lehetetlen antibiotikumokkal legyőzni.
Az orvosi szakirodalom meglepően sokszor tesz említést arról, hogy az antibiotikumokat a kelleténél sokkal gyakrabban írják fel.
Vajon mikor van tényleg szükség az antibiotikumokra?
Az emberi szervezet immunrendszere az esetek nagy többségében képes azokkal a baktériumokkal, vírusokkal és gombákkal megküzdeni, amelyekkel nap mint nap a levegőn, vízen vagy az élelmiszereken keresztül kapcsolatba kerül. Előfordulhat, hogy fellépnek bizonyos tünetek, mint például láz, levertség, fejfájás, amelyek azt jelzik, hogy a szervezet küzd a betolakodókkal. A tünetek általában néhány nap alatt elmúlnak. A pihenés, a természet patikájának immunerősítő szerei, esetleg különösen makacs betegségnél enyhe gyógyszer, hatékonyan segítik a gyógyulást. Ha azonban a szervezet védekezőrendszere összeomlik, akkor viszonylag ártalmatlan baktériumok is elszaporodhatnak, roncsolhatják a szöveteket, méreganyagokat bocsáthatnak ki, és súlyos esetben a vérkeringéssel akár az egész szervezetben szétszóródhatnak, és létfontosságú szervekben megtelepedhetnek. Természetesen vannak olyan baktériumok is, amelyek annyira virulensek, azaz olyan túlélő képességgel rendelkeznek, és annyira aktívak, hogy villámgyorsan legyőzik az immunrendszert.
Az antibiotikumok tehát kétségtelenül hasznosak, ha súlyos fertőzés tünetei jelentkeznek, ha veszélyes járvány közeleg, vagy ha valakinek nagyon gyenge az immunrendszere. Súlyos sérülések vagy műtétek esetén is nagyon nagy a fertőzésveszély, ezekben az esetekben az antibiotikumok akár megelőzés céljára is alkalmazhatók.
A kritikusok azt hangoztatják, hogy éppen azok a betegségek, amelyeket a napi orvosi gyakorlatban leggyakrabban antibiotikummal kezelnek, az esetek nagy részében antibiotikus kezelés nélkül is meggyógyulnának.
Felesleges antibiotikum-rendelések
A British Medical Journalban 1997-ben megjelent egy felmérés, amely szerint a középfülgyulladással orvoshoz kerülő gyermekek 60%-ánál másnapra elmúlt a fájdalom, függetlenül attól, hogy antibiotikumot vagy placebót, azaz hatóanyag nélküli tablettát kaptak. Az antibiotikumos kezeléssel legtöbbször megelőzhető ugyan a másik fül viszonylag ritkán fellépő gyulladása, de annál gyakrabban okoz különböző mellékhatásokat, például hasmenést, hányást vagy bőrkiütést. Egy másik, később megjelent tanulmány szerint egyáltalán nem bizonyított, hogy az antibiotikumok hosszú távon hasznosak vagy segítenek a komplikációk megelőzésében. Ezeknél a vizsgálatoknál nem vették figyelembe a természetes gyógymódok hatékonyságát, tehát joggal következtethetünk arra, hogy ennél még nagyobb arányban is elő lehet segíteni az antibiotikumok nélküli komplikációmentes gyógyulást.
Egészen más problémát vetnek fel a légúti megbetegedések. A légúti fertőzések kb. 90%-át vírusok okozzák. Ezek ellen az antibiotikumok teljesen hatástalanok, az esetek nagy többségében mégis antibiotikummal kezelik őket. Ennek egyetlen előnye az, hogy így megelőzhető az úgynevezett bakteriális felülfertőződés. Ha ugyanis a vírusok legyengítik a nyálkahártyát, és az immunrendszert is lefoglalják, akkor a baktériumoknak könnyebb dolguk van. A kezelés hátrányai azonban minden esetben felülmúlják ezt az apró előnyt, hacsak nem egy különösen veszélyes helyzetről van szó.
A torokgyulladásnál, a garat nyálkahártyájának gyulladásánál hasonló a helyzet. A betegséget legtöbbször vírusok okozzák, és általában antibiotikumot, főleg penicillint írnak fel rá, amely azonban csak az A csoportba tartozó, a vörösvértestek feloldódását okozó Streptococcusok ellen hatékony.
Valójában minden antibiotikum felírása előtt pontos laboratóriumi vizsgálattal kellene a kórokozót meghatározni, amellyel kideríthető, hogy indokolt-e egyáltalán az antibiotikum használata, és ha igen, melyikre van szükség. Egy ilyen vérből, verejtékből, vizeletből, székletből vagy gennyből vett minta elemzése kb. 24 órát vesz igénybe, és pénzbe kerül. Ezért szinte soha nem kerül rá sor. Az úgynevezett antibiogramot csak akkor készítik el, amikor már egy vagy több antibiotikum alkalmazása sikertelennek bizonyult. Ez pedig nagyon késő, mert növekszik a mellékhatások kialakulásának veszélye, a bélflóra már súlyosan sérült, és a betegség természetesen tovább súlyosbodott.
Ha a helyzet súlyossága megköveteli az orvos gyors beavatkozását, ésszerű lehet széles spektrumú antibiotikumot adni, amíg a laborvizsgálatból ki nem derül, hogy melyik antibiotikum a legalkalmasabb a fertőzés kezelésére. Bizonyos körülmények között érdemes több, különböző szűk spektrumú antibiotikumot bevetni, ha ezek kizárólag a kórokozót károsítják, de a bélflórát és a nyálkahártyát épen hagyják.
Túlzott óvatosságból, vagy mert nincs idő a betegséget kellőképpen kivizsgálni, túl sok antibiotikumot írnak fel az orvosok. Sajnos szinte mindig nagyágyúval, azaz széles spektrumú antibiotikummal próbálkoznak, amellyel szükségtelenül súlyos mellékhatásoknak teszik ki a betegeket. Egy nagyágyú azonban nagyobb valószínűséggel talál el egy ismeretlen célpontot, mint kis golyó, de az is biztos, hogy a környezetet is szétroncsolja, azaz a hasznos és fontos baktériumokat is elpusztítja.
Legközelebb kérdezze meg orvosától, hogy valóban fontos-e antibiotikumot bevenni, és nincs-e egyéb hatékony gyógymód, amely kevésbé káros.
Mi az antibiogram?
Az antibiogrammal pontosan meghatározható, hogy milyen kórokozók találhatók a beteg vérében vagy szövetmintájában, és ezek tovább tenyészthetők. Ezután a tenyészeten kipróbálják a szóba jöhető antibiotikumokat, és kiválasztják azt, amely ezek közül a leghatékonyabb. Több hatásos gyógyszer esetén az orvos a legkevesebb mellékhatást okozó készítmény mellett dönt.
Ugyanilyen komoly gondot okoz az, amikor a gyógyszercégek a forgalom növelése érdekében félrevezető reklámokkal, amelyek ártatlan színben tüntetik fel ezt a gyógyszert, növelik az antibiotikumokkal szembeni óvatlanságot. Egy német gyógyszergyártó például a gyermekgyógyászatban napi használatra szánt lázcsillapítóként reklámozta az egyik antibiotikum-készítményét. A lázat természetesen okozhatja baktérium, tehát elő a nagyágyút! Ha egy gyermek újra és újra feleslegesen részesül antibiotikum-kezelésben, biztosak lehetünk benne, hogy nagymértékben megnő a fertőzéses megbetegedések, a mandulagyulladás, a hólyaghurut és számos egyéb betegség gyakorisága, és a legrosszabb esetben tényleg csak az segít, ha még több, súlyos mellékhatásokat okozó antibiotikumot adunk. így a gyermek szervezetében található káros mikroorganizmusok, amelyeket normál esetben az immunrendszer és a szervezet természetes baktériumflórája nem hagyna elszaporodni, rezisztenssé válnak az enyhébb szerekkel szemben.
Emellett a nyirokrendszer szöveteinek, azaz leegyszerűsítve az immunrendszer alkotórészeinek kb. 90%-a a bélrendszerben található. Ha a bélflórát antibiotikumokkal tönkretesszük, és természetes egyensúlyából kibillentjük, akkor a bélnyálkahártya áteresztővé válik különböző idegen anyagokkal szemben, és számtalan különböző allergia alakulhat ki. A különböző gombák is, mint például a Candida albicans, akadálytalanul szaporodásnak indulhatnak, amely újabb jelentős, nehezen kezelhető egészségügyi problémákhoz vezet. Ezért fontos, hogy a szükséges antibiotikum-terápia alatt vagy után a bélflórát regeneráljuk. Ennek mikéntjéről kérje ki egészségügyi szakemberek véleményét. Ha naponta fogyasztunk jobbra forgató tejsavat és Lactobacil-lusokat tartalmazó natúr joghurtot, ez is segíthet a bélflóra helyreállításában.
Számos érv szól amellett, hogy a mesterségesen előállított antibiotikumokkal visszafogottabban és óvatosabban bánjunk. E gyógyszerek közvetlen mellékhatásait az egyes antibiotikum-csoportok jellemzésénél már kifejtettem. Ezek általában enyhe rosszulléttől kezdve, allergiás reakciókon át súlyos szervi vagy idegrendszeri-pszichés károsodásig terjednek. Ez már önmagában is elég ok arra, hogy mérlegeljük, a szóban forgó fertőzés (ha kiderült, hogy baktérium okozza) indokolja-e az antibiotikumok alkalmazását.
Antibiotikum-rezisztencia
Ejtsünk most néhány szót az antibiotikum-rezisztencia mögött rejlő titokról. A hagyományos orvostudomány művelői általában nem szívesen verik nagydobra a gyógyszereik lehetséges mellékhatásait, de ez a téma gyakran megjelenik a kritikus és nem kritikus antibiotikum-szakirodalomban is. Az '50-es évek elején, azaz az antibiotikum-korszak kezdetén a tudósok új problémával szembesültek. A Staphylococcusokat, amelyek a tüdőgyulladás legsúlyosabb fajtáját okozzák, nem lehetett többé penicillinnel legyőzni, amellyel eleinte bámulatos sikereket lehetett elérni. A kutatók idegesen visszavonultak laboratóriumaikba, és rájöttek, hogy a baktériumok egy enzimet állítanak elő, amely a penicillint megbénítja. Ellenállóvá tették a penicillint a baktérium enzimjével szemben, amely ezután újra sikeresen vette fel a harcot a kórokozóval szemben. Mivel a baktériumok 20 percenként létrehoznak egy új generációt, azaz ötezerszer gyorsabban szaporodnak, mint az ember, ha 20 évenkénti generációváltással számolunk. Folyamatosan meg kellett újítani a régebbi antibiotikum-fajtákat, hogy sikerüljön valamilyen hatást elérni.
A kórházakban már hosszú ideje nagy problémát jelentenek mind a személyzet, mind a betegek számára az úgynevezett nosocomialis fertőzések. Ez a kifejezés azokat a fertőzéseket fedi, amelyeket a kórházakban élő, terápiára és antibiotikumokra rezisztens kórokozók hoznak létre az alapbetegség mellett. Sok legyengült szervezetű beteg hal meg emiatt.
Az új antibiotikumok gyártóinak természetesen nagyon is érdekükben áll, hogy minél többet eladjanak költségesen kifejlesztett újításaikból, ezért javasolják az orvosoknak, hogy mindig a legújabb gyógyszert írják fel. Ennek az a következménye, hogy azok a kórokozók, amelyekre a „régi" antibiotikumok is hatékonyak lennének, azonnal az új hatóanyaggal kerülnek szembe, és ezzel megnő annak a veszélye, hogy túl korán alakul ki újabb rezisztencia. Daschner professzor, a Freiburgi Egyetem antibiotikum-specialistája is alátámasztja, hogy a túlterhelt orvosok gyakran nem a megfelelő antibiotikumot írják fel: „Ma már csak a specialisták képesek kiigazodni az antibiotikus hatású szerek hatalmas kavalkádjában, azokat pedig, amelyek között csak apróbb eltérések vannak, szinte lehetetlen megkülönböztetni."
Egyre több szakértő figyelmeztet azonban arra, hogy a nosocomialis fertőzések problémája a kórházakból kikerülhet, és az egész emberiségre veszélyt jelenthet, sőt ez a folyamat részben már el is kezdődött. Eleinte a szegényebb, rosszabb higiéniai viszonyokkal rendelkező országok kerülnek veszélybe, de a különböző kórokozók az iparosodott országok előtt sem fognak megállni. A tuberkulózis, a diftéria, a bakteriális agyhártyagyulladás, a tífusz és egyéb járványok kezdenek elszaporodni.
A rezisztencia kialakulásának ismert formái -bújócska az életben maradásért
Bámulatos, hogy a természet mindig megtalálja a módját, hogy a baktériumok ellen védekezzen. Ez az emberek számára sajnos szomorú következményekkel jár.
Arról már korábban volt szó, hogy egyes baktériumok valamilyen anyagot, például egy enzimet állítanak elő, amely az antibiotikumot hatástalanítja. Vannak olyan mikroorganizmusok is, amelyek nem változtatják meg az antibiotikumot, hanem ők maguk vesznek fel új formát, és így a gyógyszermolekula már nem ismeri fel őket. Ez egy bújócska az életben maradásért. A rezisztens baktériumok egy másik csoportja egy pillanat alatt megváltoztatja saját anyagcseréjét, és megtámadja az antibiotikum molekulát. Talán emlékeznek a szulfonamidra, amely a baktériumnak azt az enzimét gátolja, amely a folsav előállításáért felel. Ma már szinte minden olyan mikroorganizmus, amely a kevés mellékhatást okozó szulfonamidra érzékeny volt, egy új, rezisztens enzim segítségével termeli a folsavat. Néhány évvel ezelőtt egy negyedik útját is felfedezték az antibiotikum-rezisztenciának: bizonyos kórokozók képesek energia felhasználásával az antibiotikumot a sejtből eltávolítani - még azelőtt, hogy hatni kezdene. Úgy is mondhatjuk, hogy ezek a baktériumok „kidobólegényeket" alkalmaznak. Vannak azonban még aljasabb módszerek is: a kutatók felfedezték, hogy számos mikroorganizmus képes az antibiotikum-rezisztenciát a többi baktériumnak átadni! Ezeket már tényleg lehetetlen antibiotikumokkal legyőzni.
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)