A téli tücsök szomorúan üldögélt az ablakpárkányon. Igazából nem is tudta, mitől szomorú, úgy értem, hogy nem tudta volna pontosan megmondani, hogy mitől szomorú, csak szomorú volt, és nem volt semmihez kedve.
Még az írógépet is kikerülte, annyira szomorú volt, mikor felugrott az ablakpárkányra, még az írógép billentyűjét lenyomni sem volt kedve.
Ült szemben a fehér világgal, a behavazott háztetőkkel, ágakkal villanydróttal, csak ült szemben, és nagyokat sóhajtott.
Nem tudott beletörődni, hogy téli tücsök lett, magányos téli tücsök. Mikor már eleget sóhajtozott, törni kezdte a fejét, hogy mit csináljon.
- Mit csináljak, hogy ne legyek szomorú? Mit is csináljak?
Ám a fehér, behavazott világ nem válaszolt neki semmit, csak hullt a hó, és még fehérebb lett minden.
- Mégis lenyomok egy billentyűt! - határozta el magát a téli tücsök.- Az is valami, ha ugrok egyet! Mint régen, mikor még egész nap ugrándoztam.
És a téli tücsök odament az írógéphez, s lenyomott egy billentyűt.
A billentyű lenyomódott, a kar rácsapódott a fehér papírlapra. A fehér papíron egy jel volt, a téli tücsök felmászott az írógépre, és megnézte.
I - ez volt a fehér papíron.
A téli tücsök tűnődött, hogy mire is emlékezteti őt ez a fura jel a fehér papíron.
Mire is? Mire is?
S aztán felderült az arca, a szomorúság elmúlt, mintha elfújták volna, és eszébe jutott, hogy mire emlékezteti a fura jel a fehér papíron.
Hát persze! A délceg hőscincérre, mikor a fejére esett a makk!
Az egész úgy kezdődött, hogy a délceg hőscincér egyszer csak megjelent a szigeten. Senki sem tudta, hogy miként került oda, egyszer csak ott állt a szigeten, megpödörte hatalmas bajszát, és fennhéjázva ezt mondta:
- Na! Szép kis sziget, mondhatom! Csupa gyáva nyúl meg gyáva egér, meg gyáva tücsök! A többiről meg nem is beszélve!
A gyáva nyulak, a gyáva egerek, a gyáva tücskök, meg a többiek, akikről nem is érdemes beszélni, ámulva állták körül a bajszát pödrő délceg hőscincért.
A délceg hőscincér megvetően körülnézett az ámulva bámuló társaságon, és fennhéjázó hangon tovább folytatta a szónoklatot:
- Na! Megkukultatok? Eh! De azért elmondom, hogy ki vagyok, mivel itt fogok élni a szigeten, és azt akarom, hogy mindnyájan tisztában legyetek a hőstettemmel, vagyis jól az agyatokba véssétek, és földig hajolva tiszteljetek!
Az ámulva bámuló gyáva nyulak, gyáva egerek, gyáva tücskök meg a többiek, akikről nem is érdemes beszélni, csupa fül voltak, ahogy mondani szokták, vagyis a lélegzetüket is visszafojtották, úgy figyeltek.
A délceg hőscincér elégedetten nézett rájuk, tetszett neki, hogy azok még a lélegzetüket is visszafogják, úgy figyelnek.
- Na, figyeljetek ide, ti világ gyávái!
A világ gyávái, ha lehet, még jobban figyeltek.
- Először is ott kezdem, hogy én vagyok a legbátrabb, legerősebb, legokosabb, legszebb, legügyesebb, legdélcegebb hőscincér! Eddig világos?
A világ gyávái szaporán bólogattak, hogy eddig világos.
- Na, azért mondom, hogy ne kelljen magatoktól kitalálni, abba beletelne egy év is, amilyen buták vagytok! Másodszor én idáig legyőztem mindenkit! Úgymint az oroszlánt, a medvét, a tigrist, a kőszáli sast, a héját, a leopárdot, a legharapósabb harapós kutyát, az óriáskígyót: van még több is, csak most nem jut az eszembe. De hogy ne gyötörjön benneteket a kíváncsiság, összefoglalom: : én idáig mindenkit legyőztem! Ez is világos?
Az ámulva bámuló gyáva nyulak, gyáva egerek, gyáva tücskök és a többiek akikről nem is érdemes beszélni, pislogva bámultak, hogy ez világos. A délceg hőscincér pödört egyet a bajuszán, és így folytatta:
- Na, most egy pár szót külön a testi erőmről! Én olyan erős vagyok, hogy félkézzel fölemelem a legnehezebb követ is! Vagy: fél kézzel vizet préselek a legkeményebb kőből is! Vagy: fél kézzel kidöntöm a legnagyobb fát is! Vagy: fél kézzel csomót kötök a legnagyobb óriáskígyóra is! Ennyi elég mutatóban?
Az ámulva bámuló világ gyávái lelkesen bólogattak, hogy ennyi elég mutatóba!
A délceg hőscincér megpödörte bajuszát, és így folytatta:
- Na, most külön pár szót a gyorsaságomról! Én versenyfutásban lehagyom a leggyorsabb vadlovat! Én gyorsabban futok, mint a leopárd! Én gyorsabb vagyok, mint a vipera! Én a szélnek egy kilométer előny is adok, vagy annyit, amennyit akar, s mégis lehagyom! Ugye csodálkoztok, fityfirittyek?
Az ámulva bámuló fityfirittyek szájtátva csodálkoztak.
A hőscincérnek szemlátomást tetszett az ámulva bámuló társaság, mert pödört még egyet a bajuszán, és felemelte hangját.
- Na, most külön kell beszélnem a bátorságomról! Én olyan bátor vagyok, de olyan bátor vagyok...
Nem lehet tudni mi történhetett, de ekkor a fáról, amely alatt a bajuszát pödrő délceg hőscincér állt, mondom a fáról lepottyant egy makk. És pedig pontosan a délceg hőscincér fejére!
Mindenkiben elállt a lélegzet; hogy jaj, most mi lesz!
Mi lesz? Hát mi lett?
Az lett, hogy a hőscincér a fejéhez kapott, és sírva fakadt.
- Ki volt az? Ki dobott meg makkal? - siránkozott a fejét tapogatva. - Segítség! Valaki megdobott makkal!
A gyáva nyulak, a gyáva egerek, a gyáva tücsök meg a többiek, akikről nem is érdemes beszélni, döbbentek nézték a siránkozó, fejét tapogató hőscincért.
Először a nádiveréb-fiókák kezdtek el nevetni, majd nevettek, hahotáztak a gyáva nyulak, a gyáva egerek, a gyáva tücskök és a többiek, akikről nem is érdemes beszélni! Úgy nevettek, hogy a könnyük is potyogott.
A mókusok akkorát ugrottak nevetés közben a fa tetején, hogy majdnem leestek.
Aztán az egyik mókus lekiáltott a fáról, mikor már nem rázta annyira a nevetés.
- Hé, te világ legnagyobb szájú, leghencegőbb hőscincére! Dobd vissza a makkot! Az az enyém!
De a hőscincér csak siránkozott, és a fejét tapogatta. Az öreg hümmögő vakondok aztán odament hozzá, megnézte a hőscincér fején a dudort, majd így szólt:
- Kutyabaj! Ebcsont beforr! És ha itt akarsz élni a szigeten, maradj csak nyugodtan! Majd máskor is elszórakoztatsz bennünket hőstetteiddel!
A hőscincér csak pislogott, majd rámosolygott a vakondra, szent volt a béke. A többiek is visszamosolyogtak a hőscincérre, és a hőscincér ott maradt a szigeten.
- A szigeten! - A téli tücsök sóhajtott egyet, lemászott a zöld heverőről, belebújt a terepszínű hátizsák bal zsebébe, és sokáig szagolta a gyengülő zsályaillatot, majd elaludt.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése