Hol volt, hol nem,
a Dunában,
volt egy csöpp aranyhalacska,
olyan kicsi, mint az ujjam,
a legkisebb ujjam,
volt hát egy aranyhalacska,
aki mindig maga úszkált
Duna fodros hullámában:
úszkált apja háza körül,
sétált le és föl a vízben,
fickándozott a farkával,
míg egy ízben
találkozott a csukával,
a Duna
és minden vizek urával.
Úszott a nagy uszonyával,
iszonyú nagy uszonyával,
fröcskölte a vizet fennen,
olyan gyorsan ment a vízben,
mint a villamos a parton,
vagy annál is sebesebben.
Meglátta a csöpp aranyhal
s ráköszönt, de gyönge hangon:
- Jó napot kívánok,
csuka bácsi!
Hogy tetszik lenni?
Mit tetszik csinálni?
Azt mondta erre a csuka,
a Duna
és minden vizek ura:
- Hallod-e, te kölök!
Kinevetsz?
Mindjárt elnáspángollak,
hogy meggebedsz!
- Csuka bácsi, kérem,
én nem nevettem,
csak köszöntem -
felelt az aranyhalacska:
de a csuka,
a Duna
és minden vizek ura,
mérgesen csak azt mondta:
- Megállj!...
Megállj, te kölök!...
S a méregtől,
ha lett volna neki,
csak úgy kunkorodott volna
a bajsza.
Azzal magát fogja,
és az aranyhalacska után úszik
nyomba.
Menekül ám a csöpp aranyhal,
nem mer szembeszállni olyan nagy
hallal,
mint a csuka,
a Duna
és minden vizek ura.
Úszik hazáig sebesen,
hazaér csuromvizesen,
nyomában úszik a csuka,
a Duna
és minden vizek ura.
Zsupsz!
Udvarukba úszik
a csöpp aranyhal:
ott söpröget az apja
egy söprűvel, de naggyal.
Kérdi a fiát:
- Hát te, fiam,
honnan loholsz ugyan?
- Jaj, jaj - mondja az arany-
halacska -,
a csuka úszik a nyomomba.
Köszöntem neki, de hiába,
azt mondta:
"Hallod-e, te kölök!
Kinevetsz?
Mindjárt elnáspángollak,
hogy meggebedsz!"
-Micsoda? -
kiált az aranyhalacska apja.
- Méghogy megver a csuka? -
Azzal a söprűjét kapja,
és úgy elveri a csukát,
a Duna
és minden vizek urát,
hogy azóta az aranyhal fiát,
azt a csöpp aranyhalacskát,
azt a kicsit,
icipicit,
olyan kicsit, mint az ujjam,
mindig
mindenkor
mindenütt
békiben úszkálni hagyja.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése