Üdrögi Ferenc Karácsonyi vallomás
Valamikor régen,kisgyermek koromba
Amikor az élet nem volt még goromba
Oh,hogy tudtam várni a karácsonyfára
S mindarra,mi azon csak nekem volt szánva...
Hogy tudtam örülni az aranydiónak,
Kis vonatnak,könyvnek,sípnak,mogyorónak.
Hol az angyalhajra csodálkozott szemem,
Hol a kőkockákon pihent el a kezem.
Nevettem a gyertyák megbillenő lángját
És a csillagszórók pattogó szikráját.
Örülni kevés volt a nappal,az este
Szemem még éjjel is a csodás fát leste...
Persze,ahogy hullott a sok tűlevélke,
Az én örömömnek is úgy lett lassan vége.
És ahogyan telt és zordabb lett az élet
A sok csillogás is foszlott,semmivé lett.
Várok én még most is karácsonyfára,
De az örömömnek nincs most már határa.
És ami még döntőbb:Megleltem az okát!
Nem a csillogó fa jelent most már csodát,
Hanem a megnyílt ég,s a testé lett Ige,
S az,hogy felénk hajolt az Atyának szíve!
Régen az ajándék töltött el örömmel,
Ma az,hogy én adok szívből,s nem közönnyel.
Áldás szent nevére ki velem ezt tette,
Ki örömöm,s szívem újjá teremtette!!!!
Ámen.
A jobb oldali navigációs sáv "mesék" címszava alatt vannak új mesés linkek. Jó olvasgatást.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése